“az elmúlt 21 év alatt eszem ágában sem volt másra gondolni…” – Interjú Jurák Bettinával

Jurák Bettina táncművészt a Kecskemét City Balett táncosaként ismertem meg. Hamar kiderült számomra, hogy Betti egy rendkívüli teremtés; profizmusa, példaértékű tudatossága elragadó személyiséggel és irigylésre méltó bátorsággal párosul. A világjárvány kitörése előtt vált szabadúszó táncossá, azóta pedig már a holland Ivgi&Greben táncegyüttes tagja. Ismerjétek meg és fogadjátok szeretettel Bettit!

Kata: Túl vagy első hollandiai bemutatódon. Mesélj egy kicsit a darabról, arról, milyen szerepet táncolsz benne, és hogy fogadta a közönség?

Betti: Nicetomeetyou! címmel mutattuk be első kreációnkat a holland közönségnek, mely nem csak az én első bemutatóm volt, hanem az együttes életében is egy bizonyos elsőnek számít. Ez a produkció ugyanis az új holland együttes, az Ivgi&Greben bemutatkozó táncelőadása, mely a társulat tagjainak és stílusának bemutatására hivatott létrejönni. Nagyon színes, intenzív, kreatív és azt kell, hogy mondjam, más, mint amiket korábban csináltam.

A történet egyszerű: a darab a táncosok személyiségéből és a magukkal hozott életeseményeikből áll össze. Az elején még nem látod át, hogy a koreográfus-páros mit szeretne üzenni, hova fog kilyukadni az egész, de a végén minden összeáll, és egy igazán megható jelenettel zárul, mely (eddig mindig) könnyes szemeket és álló tapsot vont maga után.

A szerepről, amit megformálok, talán azt érdemes elmondanom, hogy végig magamat “játszom”. Egy nem olyan régi szerelmi csalódásomat dolgozom fel benne, mely egy szólóként indult, de aztán, mint egy puzzle állt össze duetté egy kollégámmal. Egyfajta terápia ez, minden egyes alkalom után más sebek tépődnek fel, majd különféle megoldások születnek meg bennem, de végső soron, ami a legcsodálatosabb az egészben, hogy nem játszom: egy darabot próbálok megmutatni és átadni magamból a nézőknek.

Kata: Ezek szerint a közönséget ugyanúgy elbűvölted, mint a hazai színházakban. Milyen volt a próbafolyamat, hogy fogadott az együttes?

Betti: A próbafolyamat számomra különleges volt, mert bár már sok alkotóval volt szerencsém dolgozni, amilyen organikusan ez a produkció megszületett, olyat ritkán volt alkalmam megtapasztalni. Mindenki új volt a másiknak, azonban hihetetlen nyitottsággal dolgoztunk együtt, frusztrációk nélkül.  Sokat kísérleteztünk és beszélgettünk, hogy pontosan hova is szeretnénk a darab által eljuttatni a nézőket, ami miatt mi is tudatosabban tehettük bele magunkat a kreációba. Úgy érzem, az együttes két vezetője UriIvgi és Johan Greben, illetve mind a nyolcan táncosok hihetetlenül szeretjük egymást, és egy igazi kis (nagy) család vagyunk.

Kata: Táncosként tehát gyorsan megtaláltad a helyed, ha szabad ilyen egyszerűen fogalmaznom, hogy érzed magad emberként?

Betti: Az elmúlt pár hónap szerencsére rendkívül kiegyensúlyozott volt érzelmi szinten. Úgy érzem, most újra van lehetőségem megismerni magam, és egy új, játékosabb énem is megmutatkozni látszik. Minden nagyobb költözés, környezetváltás szerintem egyfajta tisztulásként hat az emberre, elhagyhatja a berögződéseket, megszokásokat, esetleg embereket, akik korábban toxikusan hatottak rá… Az új környezet igazán inspiratívan hathat, amit a magánéletben és szakmailag is ugyanúgy fel lehet használni, és azt érzem, velem is ez történt. Köszönöm a kérdést, most tényleg jól vagyok.

Kata: Szerencsére nem hagytad el teljesen a magyar táncművészet színtereit, hamarosan újra Budapesten lépsz fel a BadoraDanceCompany „Kingdom” című előadásában. Ez egy fontos produkció az életedben…

Betti: A Barta Dóra vezette társulat mindig is kedves lesz a szívemnek. Professzionális karrierem szinte ott indult el, a nála töltött pár év hihetetlen meghatározó volt számomra mind szakmailag, mind emberileg. Ott kezdődött el sok minden, és a Hollandiába szerződésem előtt velük volt az utolsó bemutatóm is Magyarországon. Most ezt az előadást állítjuk újra színpadra november 8-án, és alig várom, hogy közel fél év után újra a Nemzeti Táncszínházban léphessek fel a régi kollégáimmal, barátaimmal együtt.

Kata: Pár hónappal korábban Dobó Enikővel beszélgettem, és szóba került egy közös projektünk, kérlek mutasd ezt be a te szemszögedből!

Betti:    Decemberben fogjuk bemutatni legújabb darabom “Nem érek rá, lélegzem” címmel, mely az NKA Imre Zoltán Program támogatásával jöhet létre. A bemutatót eredetileg nyáron tartottuk volna, de akkor egy sérülés miatt el kellett halasztanunk azt, utána pedig már költöztem is ki Hollandiába, ezért döntöttünk az év végi premier mellett. A produkciót elsősorban Simon Márton Polaroidok című kötete inspirálta. A karantén alatt olvastam Marci könyvét, mely annyira megfogott és magával ragadott, hogy azt éreztem, mindenképp szeretnék a művel dolgozni, akár egy táncelőadás keretein belül is. Így született meg az ötlet, hogy létrejöjjön egy duett, melyben Dobó Enikő színésznő és én, mint táncos vagyunk jelen a színpadon. Nagyjából féléves kutatómunka előzte meg a nyári próbakezdést, és az azóta eltelt idő alatt is rengeteget ért bennem a darab és maga a történet, amiről az előadás szólni szeretne.

Sokan magányosan, magukra keveset odafigyelve élik mindennapjaikat szorongással és frusztrációkkal karöltve. Nem szeretnék általánosítani, de ha a hozzám közel állókat, illetve magamat megfigyelem, ezt szinte tényként is kijelenthetem. Érzéseinket sokszor könnyebb elnyomni, mint mély levegőt venni, és azt mondani: szembenézek magammal, a félelmeimmel, és igenis összekapom magam, mert megérdemlem. A nézőktől pedig egy kis nyitottságot várunk majd, ugyanis egy ponton ők is a történet részesei lesznek…

Aki személyesen nézné meg a bemutatót: december végén teheti meg, a részleteket a socialmedia-oldalainkon osztjuk majd meg.

Kata: A közösségimédia-felületeiden is nagyon népszerű vagy, milyen és mekkora szerepet tölt ez be az életedben?

Betti: Szeretek jelen lenni a socialmedia különböző platformjain, számomra ez egy olyan hely, ahová könnyen és akár azonnal megoszthatom a mindennapjaimat, a művészetemet, az aktuális gondolataimat vagy üzenetemet. Egyfajta híd a nézők és köztem, amit szeretek is használni. Viszonylag sok időt töltök el ezzel napi szinten, ez egyfajta kikapcsolódás számomra. A táncteremből, a színpadról egy virtuális térbe léphetek, ahol naplóként dedikálhatom a táncos tartalmaimat. Ezeket néha visszanézem, ami nagyszerű lehetőséget biztosít arra, hogy megfigyeljem a testem, technikám vagy akár stílusom változásait, fejlődését.

Kata: Mindig csodáltam benned a tudatosságot, az elhivatottságot. Hogyan lazítasz, hogyan töltődsz?

Betti: Hát ezt nagyon köszönöm, nagyon jól esik Tőled! Korábban nem igazán volt időm vagy lehetőségem a lazításra, de fontos volt rájönnöm, hogy a kikapcsolódás ugyanúgy szerves része a fejlődésünknek. Szeretek ilyenkor elmélkedni az élet dolgain (ha már a táncteremben általában csak a mozgásokon, a szakmán van a figyelem), de ha tehetem, biciklizem, olvasok, naplót írok, megjutalmazom magam 1-1 masszázzsal a kedvenc masszőrömnél, beülök egy kedves kávézóba vagy thai étterembe. Közös programokat szervezek a kollegáimmal, barátaimmal, és csak próbálom élvezni a jelent.

Kata: Nem titok, táncosként egy viszonylag behatárolható karriert lehet betölteni. Gondolsz már arra, hogy mi lesz utána, vannak terveid?

Betti: 3 éves koromban kezdtem el táncolni, most 24 vagyok, így nem titok, az elmúlt 21 év alatt eszem ágában sem volt másra gondolni… Mindig úgy képzeltem el, hogy az aktív táncos éveim után táncpedagógus vagy koreográfus leszek, de az utóbbi időben azt érzem, szívesen kipróbálnám magam valami másban is, ami akár a tánctól messzebb helyezkedik el. Félreértés ne essék, imádom a szakmámat, de amikor egy egész életen át reggeltől estig csak a tánc körül forog mindenem, új energiát adhat az, ha belecsöppennék valami teljesen új szakmába. Már egy ideje vonz a pszichológia, szívesen foglalkoznék emberekkel. A barátaim azt mondják, van hozzá érzékem, és én is úgy érzem, hogy nyitott és kellően befogadó vagyok. Érdekes lehet táncterapeutaként is dolgozni, de gyerekkorom óta nagy szerepet tölt be az életemben a különböző technikai dolgok létrehozása, pl. weblapszerkesztés, de lenyűgöz a művészetmenedzsment, a művészibrand-építés is. A tánchoz visszakanyarodva pedig nagyon szeretek próbát vezetni, itt Hollandiában is kapok néha lehetőséget erre, így, ha mindenképp a szakmámban maradnék, ebben igazán el tudnám képzelni magam.

Kata: Tudom, hogy mindig van valami aktuális felfedezés, ráébredés az életedben. Meg tudsz most egy szerinted fontos üzenetet fogalmazni az olvasóinknak? Bármilyen témában…

Betti: Amikre mostanában tudatosan odafigyelek, hogy többet legyek a jelenben, éljem meg a pillanatokat, figyeljek a testem folyamatos jelzéseire, és ne hagyatkozzak mindig a megszokásokra. Ezzel a folyamatos éberségre való törekvést tudom erősíteni magamban, ami számomra hihetetlen pozitív dolgokkal párosul. Továbbá fel kellett nőnöm ahhoz, hogy rájöjjek: az őszinte kommunikáció az egyik legfontosabb dolog az életben, mert ha ez nincs, akkor bizalom sincs, illetve ezzel sok stressztől és bonyodalomtól menthetjük meg magunkat. Ezek jelenleg a kis felfedezéseim, amiket próbálok mindig szem előtt tartani, és ezek mentén élni a mindennapjaimat.

Bettit megtaláljátok itt:

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.