Újabb bábuk kerültek a sakktáblára

„Egymaga volt, az érzés boldogsággal töltötte el, mintha a végtelen semmi közepén állna. Hosszú ideje először elégedetten sóhajtott egyet, majd becsukta a szemét, és elérte azt az állapotot, hogy semmire sem gondolt, semmit sem érzett, csak figyelt, szemlélődött.”

Valahol pontosan ilyen érzés újra belépni Szép Zsolt világának kapuin, s megérkezni oda, ahol a jó és rossz tovább vívja véres küzdelmét a főváros utcáin, a Pilis egy kis településén, a Monarchia területén s végső soron az egész bolygón. Ám míg a vidéket átok sújtja, Budapest a saját maga átkának bizonyul.

A történet, az előzményeket követve, az 1870-es évek közepe táján játszódik, mégis több olyan kérdést vet fel, ami mostanság is releváns lehet. Pénz és jellem összefüggéseiről, a külsőségek megélésnek és fenntartásának szokásáról, a természetfelettiről… Na meg a jó és a rossz fogalmáról.

Akadnak, akik úgy tartják, ha hiszel a jóban, annak létezésében, a rosszban is hinned kell. Ha hiszel a fényben, az árnyékot is el kell fogadnod. Mert egyik nem létezik a másik nélkül. A jót csakis a rossz jelenléte mellett tudjuk pozitívnak, míg az árnyékot a fény megléte mellett negatívnak értékelni. S valójában éppen a sötét az, ami a legtöbb felismerést hordozza…, a fénytelen idők nyújtják a tanulságot.

Jó és rossz harca tehát nem új keletű… S az sem számít újdonságnak, hogy nem mindig a rossz válik a küzdelem áldozatává… De egyáltalán lehetséges-e eldönteni, s bizton állítani, ki a jó és ki a rossz.

A Sárkányhant karakterei sem egysíkúak. Bonyolult személyiségek, átitatva a múlt jellemformáló erejével, a jövőbe vetett hit képességével, jóval és rosszal. Bátorsággal: olyan harcokba mennek bele, melyek végkimenetele nem ismert, s még csak nem is biztos, hogy remélt. De ez az egyetlen út, amit járhatónak tartanak. A tetteket. Megfutamodás és némaság helyett.

Varázslattal, fájdalommal, tündökléssel és éjfekete rettegéssel teli ékszerdoboz a Kárpát Walzer világa.” – írja a szerző a regényéről. S valóban sikerült egy olyan világot teremtenie, melyben helye van mindennek. Fénynek és árnyéknak… A napvilágnak és a vaksötét éjszakának. S ezek tökéletes összhangban vannak egymással.

Mikor már úgy érezném, fojtogatóvá válik a sötétség, elég a rosszból, a pusztulásból, mindig feltűnik egy fénysugár, ami reményt ad. Az író minden baljóslatú árnyat el tud oszlatni némi fénnyel: hol egy szívmelengető fordulattal, máskor egy – az előző részből megismert és megkedvelt – szereplő feltűnésével és ráadásképp mély emberi pillanatokkal, melyek elkötelezettségből, szeretetből, igaz barátságból fakadnak.

Összességében nézve a Sárkányhant minden olvasó álma: telis-tele van kalanddal, patinás kifejezésekkel, megmagyarázott és felfedetlen szimbólumokkal s persze egy hatalmas kérdőjellel. Vajon hogy folytatódik s melyik oldal győzelmével zárul a történet?

Idézetek:

„A változás jó, az élet természetes és szükséges velejárója.”

„Aki a múltját tagadja, annak jelen sincs, jövője meg pláne.”

 „Nem számít a múlt, sem a jövő, csak a pillanat, mert az minden éjjel új ígéretet hordoz magában.”

„…egy férfi nem csügged, hanem amíg ereje bírja, addig küzd az igazáért.”

„Este van, édes fiam… Apád nem mondta, hogy ilyenkor, a sötétben, nem látszanak a rangok?”

 „A viszontagságok és próbatételek mindig megmutatják, hogy igazából mik vagyunk… Békében és jólétben könnyedén játszhatjuk a hőst, de a baj és vész ideje az, ami megmutatja az igaz embert.”

„Mindig is szeretett odakint járni, öncélúan és önfeledten csatangolni, figyelni az erdőt, a fákat, az égbolton rohanó fellegeket, és azt a milliónyi csodát, amely akár a legapróbb részletekben is megmutatkozott. Ott volt a levelek erezetében, a fák kérgének rajzolatában, a fűszálak sokszínűségében, a pillangók szárnyának színpompájában, bármiben, ami az embertől függetlenül, önmagától teremtődött. Keresnie sem kellett a varázst, minden ott volt kézközelben, csak jelen kellett lennie a pillanatban, és várni, hogy feltáruljon előtte a lélegzetelállító csoda, amit édesapja az örök körforgásnak és egyensúlynak nevezett.”

„… ilyenkor nyilvánvalóan nem a gondjai nyomasztották, hanem megérezte a pillanatot és megízlelte a végtelent, a határok és korlátok nélküli létet, kitárulkozva szárnyalhatott. Kizárólag csak ezekben a ritka helyzetekben talált igazi megnyugvást magának.”

„A feltétlen és őszinte barátság az élet világos oldalának alapja.”

„A családot elrendelve kapjuk, nincs beleszólásunk, ám barátot, jól vagy rosszul, mindenki szabad akaratából választ.”

„Hiába, gondolta, tudatlanság és babona a világ legpusztítóbb fegyverei.”

A borítókép Z S képe az Unsplash oldalról.

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük