A sors útjai…

Előfordul, hogy úgy kapunk könyvet valakitől, hogy a választott példány sokkal inkább tükrözi az ajándékozó, mint az ajándékozott ízlését. Helena Ladisla Újratalálkozás az Adriánál című művét én Tapodi Brigitől (A hajtű és a Szárhegy öröksége szerzőjétől) kaptam. Ismerve az ő ízlését és a kettőnké közötti hasonlatosságot, már eleve úgy vettem ezt a kötetet a kezembe, hogy tudtam, az előbb említett tény itt nem áll fenn, és én most valami értékeset fogok olvasni… Ezúttal sem csalódtam.

Számomra az „Újratalálkozás” egyértelműen a szív könyve. Az őszinte, valódi szereteté, melynek ereje képes túlmutatni sértettségen, birtoklási vágyon, büszkeségen.

Az írónő nemes egyszerűséggel vezet be minket egy első ránézésre hétköznapinak tűnő szituációba, s megismertet egy nővel, Agnessel, akinek az életében jelen van a nagy szerelem és a mély, megbecsülésen alapuló szeretet is. A bökkenő csupán annyi, hogy e kettő ugyan egy időben, ám nem egy ember személyében ölt testet. A döntés, hogy melyiket válassza elengedhetetlen, kikerülhetetlen és fájdalmas.

Nem lesz meglepő ezek után, ha azt mondom, a regény a sors nagykönyve is. Köztünk bolyongó lelkeké, akik még figyelnek, tapasztalnak, tanulnak és jóvátesznek, illetve azoké, akik már épp elég időt töltöttek a Földön ahhoz, hogy bölccsé válva, megnyugvással nézzenek szembe az eljövendővel. Az olykor fájdalmat hozó, máskor enyhet nyújtó, összefutó és szétágazó sorsszálakkal, melyek egyesítenek, elválasztanak és újra összehoznak. Teszik mindezt a megfelelő időben, nem hamarabb, netán a kelleténél később. S még ha eleinte a lelkek számára bonyolultnak is tűnik az élet, kibogozhatatlannak a különböző szálak, végül mégis minden elrendeződik, ahogy előbb-utóbb a tenger tajtékot vető vad hullámai is lágyan elsimulnak a Hold világító fénye alatt.

Ha mindez még nem tűnne elég érdekesnek ahhoz, hogy egyből listára kerüljön Helena Ladisla regénye, akkor elárulom még azt is, hogy az Újratalálkozás az Adriánál az eddig sorra vetteken túl egy jól szerkesztett útikönyv is. Nem az a száraz, tényszerű felsorolásra építkező fajta, hanem olyan, ami belülről mutatja meg egy ország (név szerint Szlovénia) életét. A szokásait, ezeréves hagyományait. És persze a népszerű turista célpontok mellett az eldugott csodákat. Amiket csak a legfigyelmesebbek, legelszántabbak keresnek fel.

E három egységétől válik számomra kerekké és színessé a történet. A zárás pedig olyan tanulságot fed fel, amit a batyunkba rakhatunk, míg ezen a Földön bolyongunk.

„Nem lehet új életet kezdeni, ha magunkkal cipeljük a befejezetlen mondatokat, a be nem csukott ajtókat, és a le nem zárt kapcsolatokat. Az ember nem szereti a kimondott igazságot, de ugyanakkor nélküle nem tud eligazodni, mert foglya marad a bizonytalanságnak és a benne rejlő reménynek.”

 

Idézetek:

„Azon töprengett, mennyi véletlen sodorja el egymástól vagy hozza össze az embereket. Mennyi híd köti össze és mennyi folyó szabdalja szét a sorsokat.”

„…Cicero azt mondta, hogy a boldog életet ne a rossz elűzésével, hanem a jó elfogadásával ítéljük meg.”

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük