„A tegnapi igazságok ma már csak szélen szálló virágszirmok.”

Lényünk egy része sok esetben elrejtve él. Nem akarjuk, nem merjük felfedni mások előtt, mert félünk attól, hogy ha teljes valónkban megmutatkozunk, nem fogadnak el minket. Ezzel sokszor csak az a baj, hogy mindaddig, míg tartunk a fogadtatástól, lényünknek ezt a részét nem is tudjuk száz százalékosan magunkévá tenni. Helyette inkább rettegéssel, szorongással telve korlátok közé tereljük, s egy hamis életet élünk. Egy olyan életet, ami ugyan vélhetően megfelel a külvilág normáinak, de valójában nem a miénk. Ám a felismeréshez hosszú és rögös út vezet, s közben: „…annyiféle választás. Annyiféle igazság, annyiféle hazugság.”

Kobajasi Midori, Eszes Rita fiatal felnőtteknek írt regényének hősnője, valami hasonlóval küzd, és lássuk be, életkortól, nemtől és fajtól függetlenül rengetegen vannak még így rajta kívül is. Nemcsak a könyv lapjain, hanem a való életben is. A belső küzdelmek, az útkeresés és az önelfogadás így akár mindennapos téma is lehetne. De az írónő, a Rókatündérben mindezeket egy számunkra új világba, misztikus környezetbe emeli.

A fúzió kifejezést előszeretettel alkalmazzák a modern gasztronómia világában arra, ahogy a különböző nemzetek konyháinak jellegzetességei keverednek egyetlen tál ételben. Azt hiszem, fúzióban e könyvben sincs hiány. Keverednek benne nemzetek, kultúrák, élőhelyek és teremtmények…

Hallottam egyszer, hogy a róka spirituális állat. Sokat olvastam akkoriban erről, és kiderült, hogy valójában ahány nép, annyi jelentést tulajdonít neki. A mi meséinkben és történeteinkben ravaszdiként tűnik fel. A kis hercegnek viszont már megszelídített barátja lesz. Arra, hogy a keleti kultúrákban, sőt kimondottan Japánban, miként tekintenek rá, végül a Rókatündérből kaptam meg a választ.

Midori ebben a könyvben nem csupán egy útkereső lány, hanem Inari istenség rókája is, aki lényének e kettősségét így éli meg:

 „Ha ember vagyok, örökké űz a vágy. Hív a szabadság, kell, hogy a természet illatkavalkádja átjárja az orromat, hogy minden egyes érző szőrszálam belekapaszkodjon a napfénybe és a hóesésbe. A magam ura akarok lenni, aki azt teszi, amit csak akar.

De ha róka vagyok, az emberek közé visz a kíváncsiságom. Tudni akarom, mit és miért csinálnak. Hogyan képesek együttműködni és alkalmazkodni és közösen alkotni valami szépet? Nézni és érinteni akarom őket, hallani a gondolataikat és meglesni az álmaikat. Hát nem teljesen lehetetlen helyzet ez?”

De vajon megfér egymás mellett a két létezési forma, vagy választania kell közöttük? Egyáltalán lehetséges-e választani?

„Szabadság, ábrándok, szimbólumok, minden művész ezekkel dolgozik.” – írja Eszes Rita, s tagadhatatlan, hogy ez nemcsak egy karakter szájába adott gondolat. Ő maga is használja ezeket az elemeket, fogalmakat a színes, titkokkal átszőtt, lüktető története megalkotása során. Egy olyan világba kalauzol, amely számunkra ismeretlen. Ismeretlenek a szokások, a hagyományok, a viselkedési normák és a szabályok. De ismerős a magány, a kitaszítottság, a választási kényszer, az elvegyülés, a beolvadás iránti igény érzése. Mert mindezek ott pulzálnak majd mindenkiben, teljesen függetlenül attól, honnan jött és hová tart…

Többek között ezért gondolom úgy, hogy bár: „Sokan vagyunk és sokfélék. Mindenki beszél, és mindenki csinál valamit, máshonnan jövünk és talán máshová is megyünk…”, a Rókatündér mégis mindannyiunkhoz szól…

 

Egyéb idézetek a regényből:

„Ha az ember megadja magát a sorsnak, sok felesleges fáradságtól kíméli meg magát. Elvégre a földrengést sem lehet elkerülni, csupán meg kell próbálni túlélni. És én úgy döntök, hogy túlélő vagyok.”

 „Mintha egyszerűen nem működnék ebben a világban. Az ő világukban. Nem az értem az érintéseket, nem értem a mondatok mögötti jelentéseket sem.”

„Az elmúlt napok ráébresztettek, hogy inkább legyen kevés, de igazi barátom, mint egy csomó hamisan mosolygó ismerősöm.”

„A titkok nem viharfelhők, Midori. Nem tudsz behúzódni valahová, és kivárni, hogy eltűnjenek a fejed fölül maguktól. Inkább olyanok, mint a víz cunami idején. Egyszer csak elviszik mindened.”

 „Nem akarok uralkodni rajtad, nem akarom elvenni a szabadságod. Én is csak nemrég találtam meg az enyémet, és támogatok mindenkit, aki a sajátját keresi.”

 „Ez a barátok dolga, hogy megvilágítsák a döntéseid következményeit.”

„Igenis tudnia kell a lehetőségeiről. Nem hagyhatom figyelmen kívül az érzéseit, nem dönthetem el helyette, mi számára a kisebbik rossz.”

„Egyedül költözöm, és a két bőröndöm könnyebb, mint az érkezésemkor, mert sok mindent itt hagytam. Magamból is. Nagyanyó szerint minden, amihez ragaszkodunk, csak teher. Minden tárgy, ami emlék, végül csak nehezék, ami lehúz. Az autó, amit biztonságba akarunk helyezni, ha reng a föld. Az óra, amiért visszarohanunk a lángoló épületbe, mert apáról fiúra száll. Az étkészlet, amit sosem használunk, mert olyan becses. Ha hagyod elveszni őket, megmented önmagad. Végre befelé figyelsz. Akkor igazán szabad lehetsz, olyan, akit a múlt helyett a jelen irányít.”

A borítókép sl wong képe Pexels-ről.

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük