Múltidézés és jövőszemle: kirándulás az erdőben

erdőjárás

Egy svéd fényképész (Johnny Kääpä) mókusokról készített bámulatos felvételeit nézegettem éppen, mikor eszembe jutott Perri, akinek történetét a Bambi szerzője, Felix Salten foglalta könyvbe. Le is vettem a polcról a 29 éve őrizgetett kötetet, s hosszú idő után újra útra keltem vele az erdő világába.

Mikor gyerek voltam, sokat jártuk a természetet. Naphosszat kint voltunk a közeli hegyekben, erdőkben. Ember jól felismerhető nyomára csak hébe-hóba bukkantunk egy-egy ösvény formájában, de nem voltak eltaposott vadvirágok, kidőlt fák, nem szennyezte szemét a háborítatlan természetet. Megesett, hogy egy lélekkel sem találkoztunk egész álló nap. Legalábbis nem olyannal, aki két lábon sétált volna.

Mert a fejünk felett, az avarban és a bokrok között élénk élet zajlott. Halk és hangosabb neszek figyelmeztettek arra, hogy meglapul valaki a közelünkben. Egy félős vadnyúl, egy surranó gyík, vagy porban fürdőző madarak.

Madarak… Milyen egyszerű így nevezni őket. Általános értelemben. Pedig fajok sokasága repked fölöttünk. Szajkó, harkály, vörösbegy, cinege és szarka… Mind szerves részei a bükkel, tölggyel és fenyővel tarkított erdő népes társadalmának. A körülöttünk lévőének és Perri erdejének.

Egy kismókusénak, akinek 1 év leforgása alatt sok mindent meg kell ismernie és meg kell tanulnia az őt körülölelő világról. S az emberről, aki lehet számára ellenség vagy jó barát.

A könyv sorait olvasva alkalmunk lehet egy pillanatra azzá a gyermekké válni, kinek lelkét még nem mérgezte meg a világ gonoszsága, kinek érzékei még élesek és tiszták, ezért látja a láthatatlant, hisz abban, amiben a felnőttek többsége már nem és érti az állatok beszédét.

S jól is esik ezzé a gyermekké válni. Felébreszti az igényt a lelkünkben arra, hogy kiálljunk az erdő védelmében. Nemet mondjunk arra, hogy bármilyen élőlénynek ártsunk, legyen az egy szál vadvirág, egy hatalmasra nőtt fa ága vagy éppen egy avarban mászó bogár. Mind szerves részei a minket körülvevő (egyre csökkenő méretű és populációjú) természeti világnak.

Mi lenne, ha a mai naptól fogva, az erdőbe csak azért járnának az emberek, hogy ott feltöltődjenek. Hogy tavasszal érezzék az ébredező bizsergést, ami élettel tölt meg mindent a téli álom után, ősszel pedig megcsodálják a megannyi színű és árnyalatú falevelet, még mielőtt azok az avarba olvadva az enyészeté nem lesznek. Mi lenne, ha tisztában lennének vele, hogy bármi, amihez hozzányúlnak, az olyan láncolatot indíthat útjára, mely egy növény vagy állat pusztulását jelentheti végső soron. S mi lenne, ha aki ezt nem tudja megérteni és tiszteletben tartani, messze elkerülné az erdőt…

E műből kaphatunk egy kis ízelítőt abból, miként vélekedhetnek az állatok rólunk, emberekről. Mit érzékelnek, tapasztalnak belőlünk, s mindez, mégis milyen irányban befolyásolja az ő létezésüket. Bizalmat éreznek? Vagy inkább félelmet? Haragot?

S ha mindezek után felkeresnénk az erdő világát Felix Salten kíséretében, a fenti kérdésekre hamar válaszokat is kaphatunk, s talán Perri tanácsát megfogadva egy szebb jövő képe is könnyebben körvonalazódik bennünk:

  • Gondolod te is, hogy egyszer csak megint minden olyan szép lesz, mint amilyen volt?

Porro felpillantott. – Ki tudhatja?…

  • Ki tudhatja? – utánozta gúnyosan Perri. – Persze, hiszen ha tudnánk, sokkal egyszerűbb volna a dolog. Én sem tudok semmit, de annak ellenére szentül hiszem, hogy lesz még olyan szép a világ, mint amilyen volt.
  • Ennek semmi értelme – ellenkezett Porro. – Ha nem tudsz semmit, hogyan hiheted?…

Perri vidáman lóbálta a farkát.

  • De igenis van értelme. Próbáld csak megérteni vagy megérezni, te tökkelütött! Ez a legfontosabb, és ez keresztülsegít a legnehezebb időkön is: nem tudni semmit, csak hinni, hinni rendületlenül. Amíg ez a hit meggyőződéssé válik…

Petra

Fotó: Nejc Košir

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük