“Ha nincs meg az örömöm benne, akkor az egy börtön” – Interjú Dobó Enikővel

dobóenci

Dobó Enikővel, a Vígszínház művészével jelenleg a „Nem érek rá, lélegzem” című független projektben dolgozom együtt, többek között ennek apropóján született ez a beszélgetés. Kettőnk kapcsolatát is szerettem volna bemutatni itt a felvezetésben, de Enci megteszi helyettem később – köszönöm.

Kata: Végre újra lehet színházba járni. Milyen előadásokban láthatunk mostanában?

Enikő: El sem hiszem, hogy hamarosan újra együtt lélegezhetünk a nézőkkel előadásról előadásra.

Épp zajlanak a Kabaré próbái a Vígszínházban, ahol immáron a második évadomat töltöm. Bár a vírushelyzet okozta leállások miatt olyan, mintha még csak most érkeztem volna a társulatba.

A Kabaréban Sally Bowles szerepében láthatnak majd a nézők, előszőr július 10-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadást Béres Attila rendezi, Barta Dóra koreografálja, aki nekem a szakmánkon belül egy igazi mester. Az ő színházi ízlésében, tudásában, látásmódjában bízom a legjobban tánctól függetlenül, egyszóval iszom minden szavát. A szemkápráztató jelmezeket Tihanyi Ildinek köszönhetjük, aki a fiatal generációt tekintve az egyik legtehetségesebb tervező.

Május végén lesz a házibemutatónk, tehát alig pár napunk van hátra a nem hivatalos premierünkig.

Ezenkívül újra műsorra kerül a Mágnás Miska (Rolla), A padlás (Kölyök), A dzsungel könyve (Túna), a Képzelt beteg (Angelica), a Játszd újra, Sam (Vanessa) és a Diktátor (Hilda).

Hogy mit hoz a következő évad számomra a Vígszínházban, az még titok.😊

doboenci2

K: A bevezetőben említettem a Jurák Bettina táncművész rendezésében készülő független produkciónkat. A Te szemszögedből hogy néz ki a „Nem érek rá, lélegzem” című kreáció?

E: Jurák Betti munkásságát évek óta figyelem, és egy nagyon inspiráló, bődületesen tehetséges fiatal táncművészt látok benne. Amint felkért erre a produkcióra, megremegett a lábam a kíváncsiságtól, izgalomtól és félelemtől. Egy égi jelnek tekintettem, hogy egy számomra is nagyon kedves művet vett alapul; Simon Márton Polaroidok c. kötetéről beszélünk. Évek óta ezt adom ajándékba, ha számomra kedves barátot szeretnék meglepni egy könyvvel. A téma mostanra körvonalazódott igazán. Az elején rengeteg ötletünk keresztezte egymást Bettivel, aztán egy nap kipattant a fejéből a végleges, ami hiánypótló a színházi szférában, így spoiler nélkül csak annyit mondhatok, hogy mindenképp nézzétek meg! 🙂

A dramaturgunk Tóth Kata – szia Kata! Veled a múltunk egészen régre nyúlik vissza. Ősidőket azért még nem mondanék, de eleinte angolul tanítottál engem a színészlakásban az egyetemi éveim alatt, majd te is tag lettél, és számtalan előadásban találkoztunk, ahol asszisztens, dramaturg vagy mindkettő képében ültél velem szemben a nézőtéren a próbaidőszak alatt és után is. Kell ennél jobb találkozás, mint ez a mostani? Nagy segítség, hogy barátokként kezdtünk ebbe a munkába, így előnyünkre válik, hogy félszavakból is értjük egymást.

K: Még inkább berobbantál a köztudatba, amikor az egyik legnépszerűbb spanyol sorozat, A nagy pénzrablás Tokió nevű karakterének kölcsönözted a hangod. Milyen volt ez a feladat?

E: Az első karantént ezzel a sorozattal kezdtem. Nagyjából egy hét alatt megnéztem a meglévő négy évadot. Majd fél évre rá jött a telefon, hogy menjek be egy szinkron-castingra. A helyszínen tudtam meg, hogy a Money Heistről (A nagy pénzrablásról) van szó, majd rá tíz másodpercre, hogy konkrétan Tokió hangjáról. Az esélytelenek nyugalmával mentem be, és próbáltam felmondani 3-4 jelenetet. Majd kb. egy hónappal később jött a telefon – épp a Bledi-tó partján ültem egy étteremben –, hogy megkaptam a szerepet. Madarat lehetett volna fogatni velem. Báthory Orsolya rendezte. Nála kezdtem a szinkronpályámat, és nagy boldogság volt újra együtt dolgozni. Hamarosan kezdjük az ötödik, egyben záró évadot. Érdemes megnézni, fordulatos és rendkívül okos forgatókönyv fantasztikus színészekkel. A magyar hangok is telitalálatok lettek. Az ilyen munkáért éri meg igazán csinálni ezt a szakmát.

K: Hogy jutottál el idáig a szinkronos karrieredben?

E: Az egyetem alatt a fejembe vettem, hogy én ezt szeretném csinálni. Három évig kopogtattam különböző ajtókon, semmi eredménye nem lett. Aztán egy nap Kablay Luca gyártásvezető behívott tömegezni. Azóta nem kopogtattam. Azt, hogy miért és hogyan jutottam el idáig, nem tudom. Nem gondolom, hogy olyan kiemelkedő lennék, mint a nagy szinkroncápák, mint mondjuk Kőszegi Ákos vagy Epres Attila. Még mindig sokat tanulok minden áldott nap, és szeretem is azt, amikor tanítanak, meg persze a nyugodt, békés hangulatot. Feszült légkörben a hangunkkal dolgozni nem lehet. Egyből hallatszódik rajta, és ez ilyen körülmények között (amikor egy mikrofon van az orrod előtt) nem igazán előnyös.

A taktikám, ami már-már mánia, hogy közel minden feladatot elvállaltam. Az első pár évben Kecskemétről ingáztam Budapestre délutánonként, majd vissza Kecskemétre az esti próbára vagy előadásra. Nem tudtam nemet mondani. Így minden megkeresett forintom benzinre ment el. De tudtam, hogy nem szabad feladnom, mert egyszer meglesz a gyümölcse. És kárpótolt minden fáradt és gyenge pillanatomban, hogy imádom a szinkronizálást. Bár volt olyan nem egyszer, nem tagadom, hogy egy Jó napot-ot kellett mondanom, és azért utaztam 160 km-t, majd kisírtam a szememet a mosdóban, de nem adtam fel. Óriási hitem van magamban még mindig, pedig annyi rosszakaró van… Egyszerűen nem szabad feladnunk.

 

K: A hangoddal az újdonsült, Enci ASMR nevű Youtube-csatornádon is találkozhatunk. Mi ez pontosan, és hogy jött az ötlet?

E: Mindenkinek megvan a saját rituáléja elalvás előtt. Van, aki a TV zajára, van, aki teljes csendben, akad olyan, aki fehér zajra vagy az eső hangjára szeret elaludni és így tovább.
Az ASMR célja a megnyugtatás, ellazítás zajhatásokra építve. Engem ezek közül a suttogás kezdett el érdekelni. Láttam, hogy magyar viszonylatban vannak még kiaknázatlan területek, és hogy időmet tekintve beleférhet a Youtube-tartalomgyártás. Hasznos is, mert időközben egyre több fogalmam lesz a videóvágásról, -szerkesztésről.
Versekkel, dalokkal foglalkozom elsősorban, de még kísérletezési fázisban vagyok, próbálom feltérképezni a nézők igényeit. Azt már látom, hogy a kreatívabb, viccesebb és személyesebb videók előnyt élveznek. Én zajérzékeny vagyok, és sajnos sokszor küszködöm alvásproblémákkal, ezért tudom, hogy milyen nehéz megtalálni azt a megoldást, ami segít az elalvásban.
Ez mindenkinél más. A csatornám célja vegyíteni a kellemeset a hasznossal, tehát egy kis kultúrát csempészni az alvás előtti pillanatokba. Ehhez nem csak versekkel jutok el a célközönséghez. Muszáj több irányból megközelítenem ezt a stílust, ahhoz, hogy megtaláljam velük a közös hangot.
A visszajelzések egyelőre biztatóak, így értelmet látok energiát fektetni bele. Nem is keveset. Hogy miért csinálom? Mert jól esik.:)

K: Hogyan tartod magad karban testileg, lelkileg? A sok munka mellett milyen jellegű kikapcsolódásra, pihenésre van lehetőséged?

E: Öt hónapja kezdtem bele egy életmódváltásba, aminek köszönhetően leadtam hét kilót. Ez sokat segít, ezerszer több energiám lett, mint amikor nem tudatosan táplálkoztam.

Ezenkívül ha időm és kedvem engedi, sportolok vagy nagyokat sétálok, túrázom. A családom, az unokaöcsém és a barátaim adják meg az igazi feltöltődést számomra, meg persze a kiskutyám, Rozé, a hobbijaim…és az alvás. 🙂

 

K: Előreláthatóan hogy alakul az idei nyarad?

E: Nem tudom még. Napról napra szoktam tervezni. Szeretnék elutazni valahová, ami hivatalos nyaralásként lesz dokumentálva.:) Szeretnék társaságba járni, több időt tölteni a barátaimmal, családommal, finom borokat kóstolni, gasztronómiai élményeket szerezni, táncolni, táncolni és táncolni.

K: Ha visszatekintesz az öt évvel korábbi életedre, önmagadra, hogyan értékelnéd az azóta megtett utat?

E: Hatalmas utat jártam be, de az önismeret és az abban való fejlődés egy sokkal lassabb folyamat, mint öt év. Tettem lépéseket előre, főleg a 18 éves Enikőt elnézve, de még nem eleget. A legnagyobb tanulság és ajándék magamtól a Camino megtétele volt. Teljes elcsendesedés, találkozás önmagammal, a félelmeimmel, magánnyal, kétségekkel, kérdésekkel külső segítség nélkül; egyedül, mint a kisujjam, Spanyolhonban. Azt hittem, hogyha egyszer elindulok, többet nem jövök haza. Nem így lett. Még itt vagyok. Túlságosan toxikus volt a légkör itthon nekem, ezért le kellett csillapodnom, és meg kellett tisztulnom. Amikor visszajöttem minden hétköznapi konfliktus elképesztően banálisnak tűnt, nem értettem az embereket magam körül. Olyan egyszerű, békés és szeretetteljes lehetne az élet –minden naivitásomat félretéve. A szakmánkban azt nem értem, hogy minden bölcsességet, emóciót mi közvetítünk, tanítunk irodalmi műveken keresztül, épp csak mi nem tanulunk belőlük. Az általunk megformált karakterek személyiségével, problémáival azonosulunk, és színészként látjuk, hol hibáznak. Majd lejövünk a színpadról, és elkövetjük ugyanazokat a gyarlóságokat, amiket eljátszottunk. Hogy is van ez? Persze rá lehet vágni csípőből, hogy emberek vagyunk.

Ezért tartom nagyon fontosnak számadást végezni magunkkal időről időre; merjük használni a tükröt! Sok embernek álbarátai vannak, bólogató, megfélemlített emberek, akik sosem mernének őszintén szólni hozzájuk. Ebből alakul a rossz személyiség. Ami itthon van, az alantas, irigy, önző, számító, fortyogó és gonosz. Ha szembejön a jóság, akkor ellágyulok, és hiszek a következő lépésben. Egyik láb után a másik. Akinek nem inge, ne vegye magára! Akinek meg inge, az igenis vegye magára! – ahogy egy általános iskolai tanárnőm mondta.

K: Hol látod magad öt év múlva?

E: Nem tudom. Remélni merek, de félek a szavaktól ennél a kérdésnél. 30 éves lettem májusban. Nem látom magam egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban, nem tanultam meg, hogy azt hogy kell, nem láttam rá jó példát. Túl sok rosszat tapasztaltam, és elvesztettem a „jól működő családképbe” vetett hitemet. Ez mind lehet, hogy nagyon pesszimistán hangzik, de nem az. Én csak nem szeretném becsapni, áltatni magamat, és keresem azokat a dolgokat, amiktől igazán boldogan élhetem meg a mindennapjaimat. Csak szimplán „működő család” nem elég. Ha nincs meg az örömöm benne, akkor az egy börtön, és annál még az egyedüllét is ezerszer jobb. Egyelőre normáktól mentes jövőt látok magam előtt. De az anyaságról és a szerelemről nem szeretnék lemondani. Csak azért cserébe ne zárjanak kalitkába!

dobóenci

Encit megtaláljátok itt:

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük