A remény útja egyik virágmezőtől a másikig, Szíriától Angliáig…

aleppói méhész

Van egy ország, ahol a méhek citromvirágról, ánizsról, eukaliptuszról, gyapotról és hangáról gyűjtik a nektárt. Itt élt Núri a családjával, és itt ismerte meg a méhek többrétű univerzumát. Hosszú időbe telt, mire mindent megértett velük kapcsolatban, de azt követően a világ többé már nem volt számára ugyanolyan. A napjaihoz tartozott, hogy kint jár mezítláb a földeken, élvezte a meleg napsugarak simogatását, az ezernyi méh zümmögését… A fényeket, a hangokat, az illatokat, melyek mind azt az érzést erősítették benne, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van.

De hiába a sorsbeteljesítő hivatás, mert a kialakult politikai helyzetet és a családját ért súlyos csapásokat követően határoznia kellett: ha túl akar élni, mindent maga mögött hagy, és Angliáig meg sem áll, ahol már várja az unokatestvére, somkóró-, bogáncs-, meg pitypangvirág és néhány méhcsalád… Egy új élet reménye. Mert „ahol méhek vannak, ott virágok vannak, és ahol virágok vannak, ott új élet és új remény fakad”.

Úgy kapcsolódik elválaszthatatlanul tehát ember és méh története a könyvben, ahogy fejezeteiben egyetlen szó által múlt a jelennel összesimul.

Az emberi karakterek, Núri és Áfra végül elhagyni kényszerülnek otthonukat. Számkivetettként és üldözöttként útjuk során mások kiszolgáltatottjai lesznek. A jóindulatukra, a segítőkészségükre kell, hogy hagyatkozzanak, s csak bízhatnak abban, hogy a sorsukat a külső erő jó irányba befolyásolja. 

Csaknem ugyanez történik a szárnyát vesztett méhvel is. Miután csonkasága miatt kitagadta a családja, egyszeriben hontalanná vált. Emberi együttérzés és segítség nélkül, törődés nélkül meg lettek volna számolva a napjai…

*

Mikor azt mondják, a jövő múlik rajta, sokan már tudják, hogy a gondolatoknak holnapot formáló ereje van. Egy jó darabig Núri is ezt szem előtt tartva néz az elkövetkezendők elé. Tartják benne a lelket a méhek s az elképzelés, hogy egy másik országban ugyan, de folytatódhatnak a megszokott mindennapok, és velük foglalkozhat, róluk gondoskodhat. 

Ám elérkezik az a pont, amikor ő maga és a jövőbe vetett hite már önmagában kevés, mert így vagy úgy, de más emberek is bekapcsolódnak sorsának irányításába, s immár nekik is van beleszólásuk abba, milyenné lesz a holnap. 

Túl sok minden múlik az emberen manapság. Több mint amit felfog, megért vagy képes megemészteni. Megesik, hogy csak egy másik ember hangulatát befolyásolja a reakciója, de lehetséges az is, hogy ennél jóval több függ tőle, a jóindulatától, az empátiára való hajlamától. 

*

Bárcsak elárulhatnék még konkrétumokat a regényből. De nem tehetem, mert remélem, minél többen kedvet kapnak hozzá, és elolvassák. Nem titok, nem talány, hogy Christy Lefteri hangsúlyos kérdéseket vet fel, melyekről 2021-ben olvasni igencsak időszerű. A migráció, a gyász, a PTSD mind olyan témák, melyekről sokaknak megvan a véleménye, ugyanakkor még mindig vannak olyanok, akik tabuként kezelik, vagy inkább nem is foglalnak állást.

Bóna-Monok Petra

 

Cover photo by Dmitry Grigoriev on Unsplash
 
 

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük