„Így érzem magam teljesnek!” – Beszélgetés Torkos Ritával

torkosrita

Amikor az elegancia, a minőség, a szépség és a stílus kifejezéseket hallom, mindig eszembe jut egy gyönyörű, mosolygós, kedves lány, akit tizenéves korában ismertem meg, és kezdtem csodálni. Életét, munkásságát a közösségi oldalakon követem azóta is; fogadjátok szeretettel Torkos Rita sikertörténetét.

torkosrita2
Kép: panamyphoto

Kata: Smink, tánc, virág. A neved összeforrt ezzel a három szóval. Mivel foglalkozol pontosan?

Rita: Pontosan ezekkel, csak a sorrend szokott változni. 🙂

K: A tevékenységi köreid mely része jelenti a legnagyobb kihívást, esetleges nehézségeket, az igazi önmegvalósítást?

R: Számomra ez a három szolgáltatás inkább örömöt jelent, mint kihívást. Szeretek sminkelni, szeretek tanítani és virágokkal dolgozni. Ami nehézséget okoz, az talán az idővel való zsonglőrködés. Nagyon sokszor érzem azt, hogy 24 óra kevés nekem. A párosaimmal való kapcsolattartás, egyeztetések egy plusz irodai napot igényelnek egy hétből, és én ezeket próbálom folyamatosan kézben tartani, azonnal válaszolni, ami sokszor megterhelő is. Amikor táncórát tartok délutántól egészen estig, akkor azokban az órákban félre teszem a telefont, és felfüggesztem a kommunikációt. Pár óra leforgása alatt rengeteg értesítés szokott várni a telefonomon, amikre még éjjel válaszolni szoktam. Könnyen feltornyosulnak a kérdések, valaki e-mailben, valaki sms-ben, instagramon, messengeren, viberen vagy whatsappon kommunikál velem, ezért edzésben tartom a memóriám, hogy képben legyek mindenki igényeivel. 

A három terület együttese jelenti számomra az önmegvalósítást, így érzem magam teljesnek, sminkkel, tánccal és virággal.

Kép: panamyphoto

K: Hogyan indultál el a saját brand-ed kialakulásához vezető úton? Hol tanultál, milyen munkahelyeken dolgoztál korábban?

R: A gimnázium elvégzése után egyértelmű volt számomra, hogy a Magyar Táncművészeti egyetemen folytassam az utam. Az érettségi utáni évben nem indították azt a szakot, amire jelentkezni szerettem volna, ezért kivártam, de addig sem tétlenkedtem, mert a Metropolitan Egyetemen elkezdtem a Reklámszervező szakmenedzser szakot. A következő évben párhuzamosan csináltam mindkét iskolát, az utóbbin közben megszereztem az oklevelem, a Táncműn pedig 2014-ben megkaptam a BA diplomám, majd 2016-ban a társastánctanár mesterdiplomám. Az iskolák mellett az Üvegház design boltban dolgoztam hét évig, eleinte üzletvezetőként, eladóként, és mindenesként, de ahogy 2016-ban elindítottam a saját vállalkozásom, a munkahelyemre egyre kevesebb idő jutott. Ezekben az években a Szilver Alapfokú Művészeti iskola tánctanáraként alsó tagozatos gyerekeknek tanítottam társastáncot, ezt 4 évig űztem egészen tavaly júniusig. Ezután szeptemberben elköszöntem az Üvegháztól is, és ma már teljes figyelmemet az egyszemélyes vállalkozásomnak szentelem. A fentebb említett sűrű éveim közben végeztem el Páll Adrienn sminkiskoláját és az EFEB virágkötő és kereskedő képzését. 

K: Hogy néz ki egy átlagosnak mondható napod?

R: Nálam nincsen átlagosnak mondható nap, van olyan, hogy aznap alakul ki a programom. A táncórákat egy hónapra előre beírjuk a párosaimmal, ebben a hónapban keddtől péntekig kora délutántól késő estig tanítok. A hétfői napom papíron az irodára szánt napom, de erre sokszor rászervezek más programot, amiért aztán felgyülemlik a rengeteg e-mail ami megválaszolásra vár. A reggeli és délelőtti órákban általában sminkes munkáim vannak, ekkorra szervezek személyes találkozókat is. Nincs olyan napom, hogy lógassam a lábam. Igyekszem időt szánni a saját edzésemre, azt hétköznap reggel szoktam beiktatni. Minden csütörtök reggelt a virágpiacon kezdek, utána sok feladat vár rám a növények gondozásával. A hétvége általában a munkáról és esküvőkről szól. 

K: Kikerülhetetlen a kérdés, hogy hogyan hat/ott a pandémia a munkádra, a mindennapjaidra?

R: 2020 tavaszán kezdődött, amikor a szezon eleji esküvőket kénytelenek voltunk elnapolni. Sajnos a dátum módosítások még most is zajlanak, hiszen a tavalyi nyár után volt egy nehéz őszi időszak, mikor csak szűk családi körben lehetett esküvőket tartani. Ez a felfordulás az én munkámat is ellehetetlenítette. A 2021-es szezon sűrű lesz, több tavalyra tervezett esküvőt pótolnak idén, ezért lesznek hétköznapi és hétvégi foglalások is. Minden szolgáltató igyekszik alkalmazkodni, és rugalmasan kezelni az időpont változtatásokat, én is ezt teszem.

K: Néhány hete volt az esküvőd. Hogy zajlottak az előkészületek? Minden az elképzeléseid szerint alakult?

R: Április 10-én tartottuk a polgári esküvőnket szűk családi körben. Minden elképzelésünket felülmúlta, gyönyörű emlék számunkra a szertartás a Barabás villában, és az azt követő ünnepi ebéd a szeretteinkkel. Az esküvőnk megszervezésére nem jutott sok időnk, de nem izgultunk, tudtuk, hogy időben össze fog állni a mini programunk és szolgáltatói gárdánk. Így is történt, nem változtatnánk semmin. Készülünk a szeptemberi eseményre, ahol Isten színe előtt is örök hűséget fogadunk egymásnak, amit a családunk mellett a barátainkkal kiegészülve fogunk megünnepelni.

K: Mi jelenti számodra a kikapcsolódást, feltöltődést?

R: Az utazás, más kultúrák felfedezése és gasztronómiai kalandok. Mindez újdonsült férjemmel, a családommal és barátokkal az igazi.

K: Tapasztalataim szerint olykor a szerelemmunka is lemondásokkal, áldozatokkal jár. Neked miben nyilvánulnak meg ezek a kompromisszumok?

R: A nyári hétköznap esték és teljes hétvégék feláldozásával. A családomra és barátaimra szánt időmet is sokszor munkával töltöm, ezért van néhány olyan életesemény, ami egyszeri és megismételhetetlen, de én hiányzom róla.

K: Mikor érzed magad igazán elégedettnek?

R: Fontosak számomra a visszajelzések. Érzem, ha egy munkám jól sikerült, de igazán büszke akkor a vagyok, amikor őszinte dicséretet kapok.

K: Vannak további, megvalósításra váró terveid? Van egy hosszabb távú célod?

R: Igen, rengeteg tervem van, szép sorban meg fogom valósitani mindet!

K: Mit tanácsolsz azoknak, akik egyelőre csak dédelgetik a saját vállalkozásról szóló álmaikat? Mi lehet a siker titka?

R: A titok, hogy szenvedéllyel csináld azt, amit szeretsz.

 

 

Tóth Kata

torkosrita3
Kép: panamyphoto

Ritát megtaláljátok itt:

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük