Hazajövünk, de másnap már mennénk vissza…

Barangolás Erdélyben a Szárhegy öröksége című regény sorain át…

Tapodi Brigi regényét olvasni olyan, mint hazaérkezni a szülői házba. Leülni az ismerős falak közé, ahol körbevesznek az ismerős illatok, s elönt a megnyugtató érzés, hogy itt minden változatlan. Mert amennyire szüksége van a lelkünknek az újdonságra, a változásra, épp annyira áhítja néha az állandóságot is. Az élethelyzeteket, amikor szinte olyan lassan hömpölyög az idő, hogy már-már mozdulatlannak tűnik, és csak arra az egy érzésre, gondolatra vagy állapotra koncentrálunk, ami foglalkoztat minket, ami kitölti a bensőnket.

 Ilyen érzés volt, mikor a régi szobámban leültem a teraszajtó mellé. A hátamat a meleg radiátornak támasztottam, arcomat pedig a napfény felé fordítottam. Élveztem, ahogy átjár a fűtőtest és a nap melege, élveztem, hogy csak én vagyok, s az a pár pillanat, ami zavartalan volt.

És pontosan ilyen érzés volt Brigi írásában is elmerülni. Már-már terápiás jellegűnek mondanám. Képessé tett belefeledkezni a sorokba. Mert az írónő olyan képeket láttat, melyeknek minden apró részletét fel akartam idézni. Ízlelgettem a leírt szavakat (olvastatok már olyan szép kifejezést, mint például, hogy „elszövődik a Nap”?!). Elméláztam az ilyen és ehhez hasonló lélektani hátterű mondatokon: „Ha szerepet játszanék, az már nem én lennék. Ebben az esetben is szeretnének vagy gyűlölnének. Így aztán inkább vagyok önmagam. Az emberek szemében a végeredmény ugyanaz. Nekem pedig így sokkal jobb.”

Haladtam az eseményekkel, és azok épp olyan lassan, pontosan olyan fokozatosan történtek, ami még számomra kényelmes volt. Ami nem zökkentett ki ebből az elmélyült állapotból.

Pedig a cselekmény nagy utazásra késztetett. Átrepített időn és téren át. Bebarangolta Erdély csodáit, miközben utat mutatott az előző évszázadokba, hogy családi titkokról rántsa le a leplet. Fellebbentette a fátylat generációkon át hordozott átkokról és persze a tehetség áldásáról, amely ugyancsak öröklődik a családfa ágain át. Épp annyira bolygatta a múltat, amennyire szükséges, mégsem hagyott elvarratlan szálakat.

Megjelentek benne a lélekvándorlás tanán keresztül az öreg lélekhez hasonló fogalmak is, na és a feltétlen hit, amely elfogadja egy felettünk álló, mindent irányító erő létezését, s kizárja az események fonalából a véletlen szerepét. Mindennek oka és magyarázata van, még ha az nem is egyből világos. Talán csak évszázadok elteltével nyer értelmet…

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük